ALBERTIRSAI POLGÁRŐR EGYESÜLET (APE)

FIGYELÜNK ÉS VÉDÜNK

Albertirsai Polgárőr Szövetség
Ifjúsági Tagozata

 Bevezető

A társadalmi bűnmegelőzésben minden olyan személy és szervezet közreműködésére szükség van, amely hatással van a bűnalkalmak számának, a bűn okok hatásának, az áldozattá válás kockázatának csökkentésére.

Magyarországon az összes ismertté vált bűnelkövető 12 százaléka fiatalkorú.

A fiatal- és gyermekkorúak túlnyomó többsége vagyon elleni bűncselekményt követ el. A 14 év alatti elkövetőknél ez az arány 83-88 százalék, míg a 14-18 éveseknél 70-80 százalék. Az elmúlt tíz évben minden harmadik rablás elkövetője fiatalkorú volt.

A fiatalok növekvő részének szocializációjává vált a passzív vagy aktív kábítószer-tapasztalat. Egy 2002 tavaszán készített felmérés eredményei szerint a budapesti másodikos középiskolások 30 százaléka már kipróbált valamilyen kábítószert.

A fiatalok nemcsak elkövetői, de áldozatként elszenvedői is a bűnözésnek. Évente több mint tízezer kiskorú személy válik bűncselekmény áldozatává, 2002-ben a számuk 12 141 volt. A kiskorú sértetteknél az erőszakos és garázda bűncselekmények körében jelentős az azonos korosztály elkövetői általi fenyegetettség. A fiatalok közül a 17 éveseknek van a legnagyobb esélyük arra, hogy erőszakos bűncselekmények áldozatává váljanak.

A gyermek- és fiatalkorúak bűnelkövetővé és áldozattá válásának megelőzésében jelentős szerepe van a családnak, a gyermek- és ifjúságvédelemnek, az oktató- és nevelő intézményeknek, a civil szervezeteknek, az egyházaknak, a helyi koordináció megteremtésében az önkormányzatoknak és a rendőrségnek. A veszélyhelyzet felismerését elősegítő, sok forrásból merítő jelzőrendszer a gyermekvédelmen belül sajnos nem jól működik. A gyermekvédelem rendszere nem integrálta az iskolai gyermekvédelmi felelősök hálózatát és nem használja ki az iskolai szabadidő-szervezésben rejlő lehetőségeket. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény ugyan előírja az intézményközi esetmegbeszélést, a gyakorlatban azonban ez csak az együttműködésre amúgy is „hajlandó” szervezetek közt alakult ki.

A tinédzserré cseperedésben fontos szerepet játszhat:

  • A gyermek- és fiatalkori bűnözés csökkentése.
  • A városok biztonságának fokozása.
  • A családon belüli erőszak megelőzése.
  •  Az áldozattá válás megelőzése, az áldozat segítés, az áldozat kompenzációja.

Az FBT segítséget nyújthat:

  • a korai pszichoszociális intervenció szerepéről a bűnözővé válás megelőzésében
  • Csökkenteni kell az áldozattá válás kockázatát.
  • Elő kell mozdítani és terjeszteni kell a jogkövető magatartás kultúráját és a konfliktusok erőszakmentes elhárításának módszereit
  • Tiszta felelősségi viszonyok és világos, jól körülhatárolt szerepek rögzítésével el kell érni a bűnözés és az áldozattá válás csökkenését.
  • A bűnmegelőzés szempontját érvényesíteni kell minden, a bűnözés csökkentését és az áldozattá válás elkerülését befolyásoló társadalom- és gazdaságpolitikai intézkedésben.
  • Készek vagyunk közreműködni a társadalom védelmi képességeinek javításában. A tapasztalatok szerint azok a bűnmegelőzési kezdeményezések hatékonyak, amelyeknél horizontálisan (szakmaközi együttműködésben) és vertikálisan (a központi és a helyi szerveződésekben) valósul meg az együttműködés. A partneri kapcsolatokban hasznosítani kell a folyamatosan aktualizált ismereteket, a hazai és a külföldi tapasztalatokat.
  • Az egyik legfontosabb alapelve „az alulról történő építkezés”.


Petrovicsné Cserjés Viktória
polgárőr



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 1
Heti: 10
Havi: 17
Össz.: 14 102

Látogatottság növelés
Oldal: Fiatal Bűnmegelőzési Társaság (FBT)
ALBERTIRSAI POLGÁRŐR EGYESÜLET (APE) - © 2008 - 2024 - albertirsaipolgarorseg.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »